Miért lettem dúla?

Már gyerekkoromban nagyon készültem az anyaszerepre, nagy családra vágytam, érdekelt a várandósság titokzatos csodája. Mindig is szerettem kisbabákkal és gyerekekkel foglalkozni. Az élet más irányokba terelt, így csak első fiam érkezését várva, az ő születésének gyönyörű élményét átélve kezdtem el újra e témával foglalkozni. Ekkor még csak következő szüléseimre készülve, de egyre többet olvastam, egyre jobban mélyültem el ebben a varázslatos világban. Nagyon szerettem várandósnak lenni, érezni egy csöpp baba cseperedését a pocakomban, átélni az egységet és az elengedést, megérezni az új élet megszületéséhez szükséges erőt magamban. Harmadik fiam születése hatalmas és megerősítő élmény volt számomra, ugyanakkor kicsit szomorú is, hiszen nem tervezünk több gyermeket. Ráébredtem, hogy valószínűleg utoljára lehettem részese ennek a folyamatnak. Ez a gondolat hozta el számomra a felismerést, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, szülés körüli segítő szeretnék lenni. Mára ez a hivatásom és a szenvedélyem is.

Hiszem, hogy egy gyermek születése nem csak hatalmas öröm és boldogság, de átformáló élmény, beavatás is, mely során nőből anya, férfiből apa, egy párból család is születik. Fontosnak érzem, hogy a leendő szülők meglássák annak jelentőségét, hogy felkészüléssel és a számukra legmegfelelőbb döntések meghozatalával, gyermekük születése nem csak egy nap lesz, hanem születésnap , ami számukra is erőt adó és csodálatos élmény.

Miért lettem dúla?” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Nagyon örülök,hogy megtaláltam Esztert,akinek segítségével egy teljesen személyre szabott szülésfelkészítésen vehettem részt.Eszter kedvességével és pozitív kisugárzásával minden félelmemet eloszlatta és teszi ezt mai napig ha kérdéssel fordulok hozzá.Külön pozitívumnak tartom a naprakész és maximális szakmai feljészültségét és a tapasztalatát is,mellyel rendkívül sokat tud segíteni a leendő és friss anyukáknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.